Keresés

A zene és a mese napjának ölelésében

 

Nagy megtiszteltetés és óriási öröm volt számunkra, hogy iskolánkba látogattak a Budapesti Fesztiválzenekar művészei szeptember 30-án, a magyar népmese napján, a zene világnapja előtti napon. A zene és mese csodás szárnyain repít mindannyiunkat égi magasságokba, bűvöl el, hatol lelkünk legmélyére.

Intézményünk a 2019/20-as tanévben csatlakozott a BFZ Partneriskola programjába, melynek keretében jöhetett létre ez alkalom minden résztvevő nagy örömére. Az őszi programon az alsó tagozatos diákjaink személyesen találkozhattak a nemzetközileg elismert BFZ kiváló hangszeres művészeivel, s általuk a zenével. Hangszerkóstoló című előadásukon a jövő hangverseny-látogatói megismerkedhettek  a szimfonikus zenekar felépítésével, működésével, a  hangszercsoportokkal,  a klasszikus zenével,   és a hangszerekkel, amelyeken művészek játszanak. A program részeként a gyerekek kezükbe vehették, ki is próbálhatták a hangszereket. Vendégeink ajándékkal is meglepték tanulóinkat, egy kis furulyát is kaptak. A művészek támogató, pozitív attitűdje, az elismerő tekintetek, szavak is mind hozzájárultak, hogy diákjainknak emlékezetessé varázsolják a zenével való találkozást. 

A fellépő művészek:

Gál- Tamási Mária - hegedű

Fekete Zoltán - brácsa

Eckhardt Éva - cselló

Jóföldi Anett - fuvola

Csalló Roland - klarinét

Tallián Dániel - fagott

Szabó András - kürt

Czeglédy Zsolt - trombita

Szakszon Balázs - harsona

Bazsinka József - tuba

Herboly László - ütőhangszerek

Polónyi Ágnes - hárfa

Köszönjük!

 

A program felelőse Isóczky Mariann volt.